A Thomson-gazella

 Serengetiben energetikailag költséges lenne minden egyes alkalommal elfutni, amikor egy ragadozó feltűnik. Az azonnali menekülés ugyanakkor veszélyes is, mivel a ragadozók mindenhol jelen vannak, így egy felderített ragadozó előli elfutással az egyed lehet, hogy egy rejtőző ragadozó elé fut. Az egyik afrikai antilop, a Thomson gazella menekülő viselkedésének egyik elemét adaptív válaszként értékelik a ragadozó veszélyre. A gazellák néha ugrálnak a ragadozó jelenlétében és ez az ugrálás kb. 0,5 méter magasra történik és mind a négy lábukat merevre kinyújtják, mialatt a fehér tükrüket kifordítják (7 ábra). T. Pitcher javasolta, hogy az ilyen furcsa felugrással a menekülő gazella jobban képes felderíteni a ragadozóit, ha azok fűben lapulnak. A kutatók szerint talán megéri egy megriasztott gazellának feláldozni bizonyos kezdősebességet arra, hogy meghatározza a legbiztonságosabb menekülési útvonalat /637/. A rajtaütéses elkerülésének hipotézise észszerűen hangzik, de csupán az egyetlen a 11 lehetséges alternatív magyarázatok közül, amelyekkel Tim Caro az ugrálást magyarázza /135, 136/. Mi csupán megelégszünk öt lehetséges hipotézissel ebben a kiváló példában és felhasználjuk a többféle munkahipotézis módszerét a viselkedés ragadozóellenes funkciójának az analízisére. Kezdjük a rajtaütés elkerülő hipotézissel, amely szerint nem várunk ugrálást a rövidfüves szavannán, csupán a magas füves vagy kevert szavannán, vagy bokros élőhelyeken, ahol a ragadozó felderítés esélyét valóban növeli a magas felugrás. A gazellák azonban a rövid füvű élőhelyeken is gyakran felugrálnak. A gazellák képesek lennének magasba ugrani még teljes sebességű menekülésnél is, anélkül, hogy szökellnének, amely lelassítaná őket /136/. A hipotézist tehát el kell utasítani, annak ellenére, hogy első hallásra rokonszenvesnek tűnik. Nézzük a további alternatívákat, amelyek szerint a felugrálás funkciója 1) vészjelzés 2) Szociális összetartás 3) Konfúziós hatás 4) kommunikáció a ragadozóval. 1. hipotézis - a szökellés figyelmeztetheti a társakat, vagy utódokat, hogy egy ragadozó közel van, ez növeli az utódok és rokonok túlélési esélyeit, így növeli a jelző génjeinek reprezentáltságát a következő generációban (ld 15. Fejezet, a közvetlen szelekció értelmezését). 2. hipotézis - a szökellés lehetővé teszi a gazellák csoportjának képződését és koordinált menekülését, amely növelheti a ragadozó nehézségét, hogy egyetlen áldozatot leválasszon a csapatról. 3. hipotézis - szökelléssel a menekülő csapat megtévesztheti és elvonhatja a ragadozó figyelmét és ezzel megakadályozza, hogy egy bizonyos egyedre koncentráljon. 4. hipotézis - a szökellés kommunikáció a ragadozóval, amikor egy gazella felkészül az elmenekülésre, vagy már menekül is. A ragadozónak félbe kell hagynia az őt felfedező zsákmány üldözését, mivel azt már nehéz elfogni. Az 1. Táblázatban e négy hipotézisből származó predikciót tüntettük fel. Mivel ugyanazon predikció néha két különböző hipotézisból is következik, figyelembe kell venni a többféle predikciót minden egyes hipotézisnél, ha különbséget szeretnénk közöttük tenni. Caro megfigyelte, hogy a magányos gazellák akkor is szökellnek, ha a gepárd megközelíti őket. Ez elősegíti a vészjelző hipotézis elutasítását, mivel a hipotézis az, hogy a gazellának kommunikálni kell más gazellával, így egy magányos gazellának nem szabad szökellnie, és egyben ellent mond a konfúziós hatásnak is, mivel a ragadozót csak akkor lehet megtéveszteni, ha több más állat is szökell, a tömegben együtt menekülő gazellák közül. Nem tudjuk elutasítani a szociális kohéziós hipotézist azon az alapon, hogy a magányos gazellák is szökellnek, mivel megvan a lehetőség, hogy egy magányos egyed próbálja felhívni a távolban lévő gazellák figyelmét a közös érdekre, az együttes menekülésre. Azonban ha a szökellés célja az, hogy az egyed a többi gazellával kommunikáljon, akkor a szökellő állat akár magányos vagy csapatos, a fehér far tükrét más gazellák felé kell irányítania. A szökellő gazellák azonban a tükrüket a ragadozó felé irányítják. Az egyetlen hipotézis, amelyet még nem zártunk ki az, hogy a gazellák a szökelléssel a ragadozót figyelmeztetik, hogy már felfedezték. Gyakran a ragadozó érdeke, hogy feladja annak a zsákmányállatnak az üldözését, amely felfedezte őt, mivel az elfogási esélye meredeken csökken. Caro azt találta, hogy a gepárdok szignifikánsan sokkal gyakrabban hagyják félbe a gazellák becserkészését, ha a becserkészett vagy üldözött gazella szökell, mintha a potenciális áldozat nem szökell /8. Ábra/. Gyakran a gepárd, amely lassan lopózik egy táplálkozó gazella felé, elköveti azt a hibát, hogy akkor mozdul meg, amikor a gazella felemeli a fejét, ahelyett, hogy legelés alatt folytatná közelre hatolását. Ilyen feltételek mellett a gazella gyakran szökell, és ha a gepárd feladta (felháborodással) lefekszik a földre. Bár a szökellés nem növeli a gazella ragadozó felfedezését, mégis tudatja a lehetséges gyilkosokkal, hogy egy éber egyeddel kívánnak foglalkozni /136/.